Második rész - Ismerkedés

-Bíborka, igaz?-tudakolt -a szerintem direkt hátul maradó- Bill.
-Igen. Viszont, nyugodtan csak hívj, Borka-nak, azt könnyeb kiejeteni.-adtam be neki a lehető legkedvesebb -őszinte- mosolyomat.
-Rendben, akkor ... Borka.-jegyezte meg magában.-És, hogy-hogy nem tudsz hazajutni?
-A menetrendszerinti gépnek valami baja lett.-rántottam vállat unottan.-Én meg ... elkezdtem akadékoskodni. Kifizettem a jegy árát, szóval valamilyen módon hazakell juttatniuk. Még az sem érdekel, ha a hugom kedvenc zenekarjának a gépén is kell utaznom.-vigyorogtam kajánul.
-Tényleg? Te nem vagy rajongó?-tudakolta eléggé meglepetten.
-Áh, dehogy.-legyintettem immár nevetve.-Csak a hugocskám az. Mindig rólatok áradozik.-szűkítettem össze két szememet.-Néha az idegeimre megy, de nagyon aranyos.Jut is eszembe.-kaptam szívemhez, majd a jobb vállamon nyugvó táskát kezdtem el kutatni, miközben megálltam.
-Kaphatok egy autogrammot?-álltam fel a kérdéssel, mire ő csak mosolyogva bólintott, majd aláfirkantott. Én csak gyorsan bedobtam a táskámba, majd mentünk tovább, a többiek után. Bill-nek is egy jó pont jár, a menedzserével egyetemben. Márcsak három van hátra.

Felszálltunk a gépre. Bill arra kérlelt, hogy ne zárkózzak külön tőlük és menjek bátran közel hozzájuk. Nem viselte volna jól, ha a sarokban unatkoznék, míg ők jót beszélgetnek. Nem unatkoztam volna én eleve a sarokban, elővenném az iPod-omat és olvasnék. De nemgyőztem nyugton maradni most az egyszer.
Fogtam a lehetőséget és belementem.
Amint felszálltam én is, egy teljesen más látvány fogadott, mint az idevezető repülőn. Már kívülről is látszott, hogy kicsi, elvégre magánrepülő, de azt nem hittem volna, hogy egy magánrepcsi ilyen csicsás lenne. Nincsenek sorbarendezett székek, hanem inkább díványokra emlékezetető ülő/fekvő helyek. Nagyon tetszett. Az egész színárnyalata a barack és a barna között ingadozot, volt néhány fekete dísz is, vagy bútor. Sőt! Még TV is volt, de azt inkább kikapcsolva hagytuk.
-Wáááoow!-maradt nyitva a szám, amin kicsúszot ez a kifejezés. Ezen én csak egy hátraforduló tekintetet vettem észre ... Tom-ét. Ő csak mosolygott, majd visszafordult és leülTEK. Én még mindig álltam és körbe-körbe fordultam, míg elnem szédültem, s felfogtam, hogy egy ilyen lucxus-cucomás-repcsin tartózkodok ... egy visítozó lányok által felkapott bandával egy fedélzeten.
Ez másoknak nagy szám lenne, de nekem csak annyit jelent, hogy négy helyes és kedves sráccal vagyok egy légtéren.
-Elne szédülj!-figyelmezetett nevetve Georg.
-Szólhattál volna hamarabb is.-ültem le Georg és Tom közé ... vagyis befúródtam abba a pár miliméternyi helyre, amit hagytak egymás közt és úgy ültem le.-Most, hogy ilyen közelről megnézlek titeket.-szemezgettem Tom és Georg között.-Nem csoda, hogy hugom szó szerint megőrül értettek.-nevettem hirtelen.
-Ezt vegyük bóknak?-tudakolta Tom.
-Akár ...-rántottam vállat. Mármint, amennyire tudtam.
-Egyébként mit csináltál Németországban?-tudakolta Gustav, s egy kicsit előrébb hajolt, mivel ő volt Georg mellett.
-Ugyebár ... nemrég kezdődött el a nyári szünet.-hajoltam én is előrébb és úgy néztem szét mindenkin.-Én pedig meglátogattam egy barátnőmet, akit nagyon, de nagyon, de nagyooooon rég láttam.-mosolyogtam.-Már pelenkás korunkban egymás nyakában lógtunk,s mióta elköltözött a szüleivel ide, azóta nemláttuk egymást. Vagyis egészen idáig nem láttam 7 éve.
-Aaaz kemény.-gondolkozott el Georg.-És, hogy-hogy ide? Már kicsi korában tudott németül?-nézett ferdén.
-Neki ez alap volt.-mosolyogtam.-Az édesanyja magyar, az apja pedig német.
-Húú de jó lehet nekiiii.-gondolkozott el Bill.-Tudsz nekünk tanítani valamit magyarul?
-Persze.-bólintottam, majd elkezdtem én is gondolkozni.-Bocs, mennem kell.-mondtam magyarul. Erre mindenki csak ferdén nézet.-Nah!-mosolyogtam.-Bocs ...
-Bocs.-mondták egyszerre.
-Mennem ...
-Mennem ...
-Kell.
-Kell.-ismételték.
-Bocs, mennem kell.-mondtam ki egészben.
-Bocs, mennem kell.-ismételték utánam mosolyogva, majd elkezdtek nevetni. Nem tudom, hogy mi volt ezen a vicces. De mondjuk, eléggé aranyosak voltak, ahogy kimondták/ejtették.
-Jajj, de buta vagyok.-nevettem és fejen vágtam magam.-Hiszen én tudok németül.-mondtam nekik németül. Ezen leesett az álluk.-Csak éppen, belemrültem az angolba.-mosolyogtam kínosan.-Bocsikaaaa~...-mosolyogtam a lehető legédesebben.
-Semmi baj.-veregetett hátba Tom nevetve.-Velünk még mondjuk nem esett meg ilyen, de úgylátszik, ilyen is van.-nézett szét a többiek közt.
-Főleg, ha az ember három nyelven is beszél.-pislogott Bill.-Gondolom nehéz lehet magyarul beszélni.
-Ezt az ember úgy tanulja meg, ahogy mások is.
-És mi volt az első szavad?-tudakolta Georg.
-Borostyán.-mosolyodtam el akaratlanul is.
-Az mi?-kérdezte Tom.
-Vagy ki?-bökte oldalba Bill bátyját.
-Ő a bátyám.-néztem szét köztük.
-Szóval van egy hugod és egy bátyád is?-pislogott Gustav.
-Van egy bátyám és két kistesóm. Ikrek.-néztem a két Kaulitz-okra.-Igaz, ők fiú és lány.-nevettem.-De nagyon aranyosak mindketten.
-Ők is olyan szép szőkék, mint te?-fordult felém Tom.
-Mind azok vagyunk.-néztem le mosolyogva, csakhogy eltudjam rejteni a zavarbaesésem. Mindig elszoktam rejteni az arcomat, mikor elpirulok, vagy sírok.-A kék szemünket édesanyánktól örököltük, a hajunk színét mindenbizonnyal apától.-mondtam. Az egész így folytatódott tovább. David még intézkedett valamit a pilótával, majd felszálltunk.