Harmadik rész - Magyarország!

Az út közben rengeteget járt a szánk. Főként Bill-é. Pont ez volt benne az aranyos. Ahogy beszél, a hangja, a mosolya, és a külsejével az egész összhangban volt. Nem győztem forgatni a fejem, úgy elvoltunk.
Már fájt a szám a nevetéstől és már sajgott az ülepem a sok üléstől. Engem az zavart a leginkább, hogy Tom nézett. Bársony-tól hallottam, hogy Tom és Georg inkább a "mindenkit felkúr" fajtából való, Bill-lel és Gustav-val ellentétben.
De Georg nem nézett ÚGY. De nem törődtem Tom-mal különösebben. Egyszer-kétszer zavarba jöttem, kinem esett volna zavarba, ha egy ilyen gyerek néz ÚGY rá?!
De nem is csodálom, hogy így megnézett, mert volt olyan, hogy megszólítottam, ő meg a fejemnél egy picivel lejjebb nézett.
De attól még könnyen kezeltem a helyzetet. Meg egyébként is. Hosszú, szőke hajam van, kék szemem és formás testem. Nincs olyan ember, aki nem nézne meg egy ilyen nőt. Vagyis, anyu ezt mondta.
Mióta elkezdett kialakulni a nőiességem, azóta szinte minden férfi megnéz, többen utánam is fordulnak.
Szóval én már megszoktam, hogy megnéznek, esetleg fantáziálnak rólam.

Nagyon kedvesek voltak egész végig.
-Jajj, hogy elment az idő.-sóhajtottam, mikor leszállt a gép.
-Jó társaságban gyorsan telik az idő, nem?-állt fel utánam mosolyogva Tom, miközben én megigazítottam a ruhámat.
-De.-mosolyogtam, végül mindenki felállt és végül kijött David.
-Haza tudsz menni?-tudakolta.
-Nos ...-vakartam tarkóm.-Az igazság az, hooogy. A telefonomat ellpoták.-vallottam be kínosan.
-Ellopták?-kérdezték a Kaulitz-ok egyszerre.
-Igen, ellpoták.-sóhajtottam.-Egyszer letettem egy gyorskajáldában valahova, máskor pedig nem találtam sehol. Végül a pultos bevallotta, hogy volt ott egy nagyon furcsa viselkedésű pasas. Biztos az lopta el. Dehát, majdcsak spórolunk egy másikra.
-És nincs semmi se megbeszélve?-tudakolta David.
-Nincs.-ráztam a fejem. David aggódva nézett rám, majd a fiúkra.
-Akkor, muszáj lesz kibírnod velünk egy ideig.-ölelt át a nyakamnál és úgy tartottunk kifele.
-Tessék?-álltam meg.
-Addig velünk kell maradnod, míg közeli telefonhoz nem jutunk, ahonnan felhívhatod a szüleidet.-mosolygott, mire én bólintottam, s mentünk tovább. Kivettük a csomagjainkat, majd vonultunk is.
Rengeteg, de rengeteg visítozó lány volt ott, minket meg körülvettek a testőrök. Én kaptam szemüveget Tom-tól és belekellett karolnom,
nehogy elszakadjak tőlük. Tom persze ettől elvigyorodott, én meg hát, nem tudtam mit tenni.

-Ehh ... eez ... eeeez.... ez valami őrületes.-mondtam kitágult pupillával.
-Kemény, mi?-emelgette szemöldökeit Tom, amitől észrevettem, hogy még mindig őt karolom át. De mégha elis akarnám engedni, akkor se tudnám kiszabadítani a karom az övéől, mert magához szorította. Épp úgy, hogy jól essen, de ne fájjon.
Felvonultunk egy buszhoz, ahol átadtam Tom-nak a szemüvegét és VÉGRE elengedte a kezem.
Akkor most megyünk a hotelhez. Nem vagyok pesti lány, csak négy évig éltem itt. Egy hotelben sem voltam. Egész életemben pusztán két szállóban voltam, de semelyik sem volt Budapesten.

Bevonultunk a hotelbe, David bejelentkezett, s sajnos nekem nem tudott szobát foglalni, mert annyian voltak, szóval megkéne szállnom valamelyik fiú szobájában. Na igen. Ez volt a baj.
Valamelyik FIÚ szobájában kellett volna megszállnom. Ha mondjuk női énekes lenne a banda élén, akkor nemis lenne gond.
De a full banda pasi. Talán Gustav-nál kéne. Ő olyan csendes ... de pont ezért lenne unalmas. Talán Bill-nél? Igen, Bill-nél fogok megszállni. Márha, nincs ellenvetése.
-Ömm ... Bill!-kopogtattam az ajtaján, kezemben a bőröndömmel.
-Igen?-nyitott mosolygósan ajtót, mire nekem akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.
-David nem tudott foglalni nekem szobát, mivel nincsen több, szóval ... az lenne, hooogy ...-vakartam a tarkóm zavartan.
-Jaah értem!-szólalt meg hangosabban,s kedvesen felnevetett.-Valamelyikünknél megkéne szállnos, igaz?-tudakolta.
-A-ha.-ráztam fejem szégyenlősen.
-Nyugodtan legyél nálam.-tárta ki jobban az ajtót.-Gyere csak.-invitált be.
-Kösz.-mondtam lehajtott fejjel, mivel iygekeztem leplezni a rákvörösségem. Férfival voltam rengeteget egy szobában. Mármint ... a pasijaimon kívül. Bátyámhoz, mikor kisebb voltam, s vihar volt, mindig átmentem hozzá és vele aludtam, vagy vele együtt daloltunk, olvastunk és beszélgettünk. milyen kár is, hogy felnőtt. Bárcsak ő meg én, mint a kicsik, ikrek lennénk.
Akkor nem lenne köztünk ennyi időtávolság, s nem kellett volna elköltöznie tőlünk. Mondjuk, nem is kellett volna, de ő mindenáron önálló életett akart. Mindig is egy makacs öszvér volt. Egy KEDVES makacs öszvér.
-Szerintem én a földön alszom.-jelentettem ki.
-Neeem, nem.-legyezett két kezével Bill.-Erről szó sem lehet. Majd éna lszok a földön, te pedig az ágyamon.
-De ...-igyekeztem ellenekzni, de félbeszakított.
-Nincs semmi de.-mondta határozottan.-És vita lezárva.-tette fel a bőröjdöme az ágyra.
-Pedig még belese kezdtünk.-műdurciztam vigyorogva.
-Nah! Ült le mellém és fogta a távirányítót, majd bekapcsolt a TéVét.-Szóval nekük holnap lesz a koncertünk. Még utána maradunk egy kicsit, de biztos holnap lesz a koncertünk.-mosolygott.-Nem tudom ... ha lehetne. Itt maradnál velünk?-tette fel a kérdést.
-Hát persze!-mosolyogtam.-Sőt! Én nagyon szívesen megmutatném nektek a várost.-lelkendeztem és hátradőltem az ágyon.-Igaz, hogy csak négy évet voltam itt.-mutattam a számot kezemen.
-Igen, igen, tudom.-legyintett mosolyogva.-Egyébként ... nem kéne felhívni a szüleid?
-JAJJA DEHOGYISNEM!!-ugrottam fel vízszintesből függőlegesbe és elkezdtem kapkodni.-Mindjárt jövök!-szóltam, majd avva a lendülettel kiviharoztam.
-Szija Tom!-köszöntem rá a rasztázott hajúra, aki mellett gyors elsuhantam és futottam le a portára, ahol David jóízűen flörtölgetett a recepciós csajjal. Bizonyára tud a nő németül ... vagy angolul?
-Elnézést, hogy félbeszakítom a kellemes társalgást.-szóltam közbe angolul.-Felhívhatnám az édesanyámat?-tudakoltam a nőtől, majd David-től.
-Persze.-szólt a csajszi, majd elővette a vezetékes telefont.-Szám?-tudakolta, én pedig lediktáltam.

~Hálo?-szólt bele a telefonba édesanyém hangja.
~Szija, anyu!-köszöntem neki.
~BÍBORKÁÁÁM!!-szót bele hangosan.-Richárd! Megvan a lányunk!-hallatszódott,a hogyan hátraszólt apunak.-Mégis miért nem vetted fel kislányom? Hol vagy? Már rég itthon kéne lenned. Ugye nem bntalmaztak? Remélem, nem törted el megint valakinek az orrát. Ha pedig nem az orát, akor remélem, rendben van az áldozatod ágyéka.-kuncogott magában.
~HaHaHa...-forgattam szemeim mosolyogva.-Nyugi anyi, minden rendben van. Itt vagyok Budapest-en, egy otelban. Egy híres bandának lesz itt koncertje, az ő magángépükkel jöttem, mivel a menetrend szerinti járat nem tudott elindulni, így visszakaptam a jegy árát és abból elvittek engem ide.-meséltem.-Ömm... vánál egy picit?-tudkoltam, miközben David-re néztem.
~Persze.-mondta anya bársonyos hangján.
-Ömm David.-szólítottam meg a férfit németül.
-Igen?
-Nálatok maradhatok, magí itt vagytok. Úgyis nyári szünet van.
-Ha a szüleidnek nem baj.-vont vállat mosolyogva, mire én kajánul elkezdtem vigyorogni, majd megint arcomhoz emeltem a készüléket.
~Itt maradhatok, a fiúkkal?-tudakoltam.
~Mennyi ideig?
~Háát ... egy-két hétig.-találgattam az ujjaiamt nézve.
~Van ott felnőtt?
~A menedzserük.-forgattam szemeimet mosolyogva.
~És megbízható?
~Írtó jó fejek egytől egyig, anya. Nem vagyok már kislány, hiszen tizenhét éves vagyok. És nem vagyok Piroska a farkasok közt.-forgattam ismét szemeimet.
~Akkor legyen.-sóhajtott.-De aztán hívj, a ha van valami. Jó?
~Jó.-mosolyogtam szenvtelenül.
~Szija, Bíborka.
~Szija, Hajnalka.-mosolygtam, végül letettem a telefont.

Második rész - Ismerkedés

-Bíborka, igaz?-tudakolt -a szerintem direkt hátul maradó- Bill.
-Igen. Viszont, nyugodtan csak hívj, Borka-nak, azt könnyeb kiejeteni.-adtam be neki a lehető legkedvesebb -őszinte- mosolyomat.
-Rendben, akkor ... Borka.-jegyezte meg magában.-És, hogy-hogy nem tudsz hazajutni?
-A menetrendszerinti gépnek valami baja lett.-rántottam vállat unottan.-Én meg ... elkezdtem akadékoskodni. Kifizettem a jegy árát, szóval valamilyen módon hazakell juttatniuk. Még az sem érdekel, ha a hugom kedvenc zenekarjának a gépén is kell utaznom.-vigyorogtam kajánul.
-Tényleg? Te nem vagy rajongó?-tudakolta eléggé meglepetten.
-Áh, dehogy.-legyintettem immár nevetve.-Csak a hugocskám az. Mindig rólatok áradozik.-szűkítettem össze két szememet.-Néha az idegeimre megy, de nagyon aranyos.Jut is eszembe.-kaptam szívemhez, majd a jobb vállamon nyugvó táskát kezdtem el kutatni, miközben megálltam.
-Kaphatok egy autogrammot?-álltam fel a kérdéssel, mire ő csak mosolyogva bólintott, majd aláfirkantott. Én csak gyorsan bedobtam a táskámba, majd mentünk tovább, a többiek után. Bill-nek is egy jó pont jár, a menedzserével egyetemben. Márcsak három van hátra.

Felszálltunk a gépre. Bill arra kérlelt, hogy ne zárkózzak külön tőlük és menjek bátran közel hozzájuk. Nem viselte volna jól, ha a sarokban unatkoznék, míg ők jót beszélgetnek. Nem unatkoztam volna én eleve a sarokban, elővenném az iPod-omat és olvasnék. De nemgyőztem nyugton maradni most az egyszer.
Fogtam a lehetőséget és belementem.
Amint felszálltam én is, egy teljesen más látvány fogadott, mint az idevezető repülőn. Már kívülről is látszott, hogy kicsi, elvégre magánrepülő, de azt nem hittem volna, hogy egy magánrepcsi ilyen csicsás lenne. Nincsenek sorbarendezett székek, hanem inkább díványokra emlékezetető ülő/fekvő helyek. Nagyon tetszett. Az egész színárnyalata a barack és a barna között ingadozot, volt néhány fekete dísz is, vagy bútor. Sőt! Még TV is volt, de azt inkább kikapcsolva hagytuk.
-Wáááoow!-maradt nyitva a szám, amin kicsúszot ez a kifejezés. Ezen én csak egy hátraforduló tekintetet vettem észre ... Tom-ét. Ő csak mosolygott, majd visszafordult és leülTEK. Én még mindig álltam és körbe-körbe fordultam, míg elnem szédültem, s felfogtam, hogy egy ilyen lucxus-cucomás-repcsin tartózkodok ... egy visítozó lányok által felkapott bandával egy fedélzeten.
Ez másoknak nagy szám lenne, de nekem csak annyit jelent, hogy négy helyes és kedves sráccal vagyok egy légtéren.
-Elne szédülj!-figyelmezetett nevetve Georg.
-Szólhattál volna hamarabb is.-ültem le Georg és Tom közé ... vagyis befúródtam abba a pár miliméternyi helyre, amit hagytak egymás közt és úgy ültem le.-Most, hogy ilyen közelről megnézlek titeket.-szemezgettem Tom és Georg között.-Nem csoda, hogy hugom szó szerint megőrül értettek.-nevettem hirtelen.
-Ezt vegyük bóknak?-tudakolta Tom.
-Akár ...-rántottam vállat. Mármint, amennyire tudtam.
-Egyébként mit csináltál Németországban?-tudakolta Gustav, s egy kicsit előrébb hajolt, mivel ő volt Georg mellett.
-Ugyebár ... nemrég kezdődött el a nyári szünet.-hajoltam én is előrébb és úgy néztem szét mindenkin.-Én pedig meglátogattam egy barátnőmet, akit nagyon, de nagyon, de nagyooooon rég láttam.-mosolyogtam.-Már pelenkás korunkban egymás nyakában lógtunk,s mióta elköltözött a szüleivel ide, azóta nemláttuk egymást. Vagyis egészen idáig nem láttam 7 éve.
-Aaaz kemény.-gondolkozott el Georg.-És, hogy-hogy ide? Már kicsi korában tudott németül?-nézett ferdén.
-Neki ez alap volt.-mosolyogtam.-Az édesanyja magyar, az apja pedig német.
-Húú de jó lehet nekiiii.-gondolkozott el Bill.-Tudsz nekünk tanítani valamit magyarul?
-Persze.-bólintottam, majd elkezdtem én is gondolkozni.-Bocs, mennem kell.-mondtam magyarul. Erre mindenki csak ferdén nézet.-Nah!-mosolyogtam.-Bocs ...
-Bocs.-mondták egyszerre.
-Mennem ...
-Mennem ...
-Kell.
-Kell.-ismételték.
-Bocs, mennem kell.-mondtam ki egészben.
-Bocs, mennem kell.-ismételték utánam mosolyogva, majd elkezdtek nevetni. Nem tudom, hogy mi volt ezen a vicces. De mondjuk, eléggé aranyosak voltak, ahogy kimondták/ejtették.
-Jajj, de buta vagyok.-nevettem és fejen vágtam magam.-Hiszen én tudok németül.-mondtam nekik németül. Ezen leesett az álluk.-Csak éppen, belemrültem az angolba.-mosolyogtam kínosan.-Bocsikaaaa~...-mosolyogtam a lehető legédesebben.
-Semmi baj.-veregetett hátba Tom nevetve.-Velünk még mondjuk nem esett meg ilyen, de úgylátszik, ilyen is van.-nézett szét a többiek közt.
-Főleg, ha az ember három nyelven is beszél.-pislogott Bill.-Gondolom nehéz lehet magyarul beszélni.
-Ezt az ember úgy tanulja meg, ahogy mások is.
-És mi volt az első szavad?-tudakolta Georg.
-Borostyán.-mosolyodtam el akaratlanul is.
-Az mi?-kérdezte Tom.
-Vagy ki?-bökte oldalba Bill bátyját.
-Ő a bátyám.-néztem szét köztük.
-Szóval van egy hugod és egy bátyád is?-pislogott Gustav.
-Van egy bátyám és két kistesóm. Ikrek.-néztem a két Kaulitz-okra.-Igaz, ők fiú és lány.-nevettem.-De nagyon aranyosak mindketten.
-Ők is olyan szép szőkék, mint te?-fordult felém Tom.
-Mind azok vagyunk.-néztem le mosolyogva, csakhogy eltudjam rejteni a zavarbaesésem. Mindig elszoktam rejteni az arcomat, mikor elpirulok, vagy sírok.-A kék szemünket édesanyánktól örököltük, a hajunk színét mindenbizonnyal apától.-mondtam. Az egész így folytatódott tovább. David még intézkedett valamit a pilótával, majd felszálltunk.

Első rész - Repülőtéren

-HÁT NEM ÉRTI!?-hadobáltam németül.-REPÜLŐŐŐŐ ... NÉMETORSZÁÁÁÁG ... MAGYARORSZÁÁÁÁÁG!!!-mutogattam a recepciós nőnek, mint valami értelmi fogyatékosnak. Pedig találkoztam olyan emberrel, de még azok is többet értenek.
-Nah jó.-motyogtam magamban magyarul, miközben felsóhajtottam és angolra váltottam.-EGY REPÜLŐ!!! EGY VASMADÁR!! NÉMETORSZÁG...-BÓÓÓÓÓL MAGYARORSZÁG ...-BAAAA!!-legyezgettem neki, de az ázsiai lány még mindig csak állt és nézett.-Kérlek, Istenem! Segííííts!-néztem fel a a plafonra összekulcsolt ujjakkal és halk szavakkal.
-Hölgyem.-szólított meg egy férfi, angolul, mire én feléfordultam, mivel háttal volt nekem.
-Igen?-kérdeztem vissza ugyanazon a nyelven.
-Valami baj van?-tudakolta. Én erre felsóhajtottam fáradtan. Már vagy másfél órája itt töröm a fejem ezen a nőn.
-Az nem kifejezés.-mondtam visszafojtottan, nehogy elkiabáljam magam, hiszen itt tartózkodik a fél ország, máshonnan valósiakkal együtt. Milyen véleményt alakítanának ki egy magyarról, ha azt látják, hogy csak kiabálva tud beszélni.-A gépem ... a gépem Margyarországra vitt VOLNA.-emeltem ki a feltételes módot.
-De a gépemnek se híre, se hamva. Vagyis, csak odavan kiírva a táblára.-mutattam fel az elektromos meneterendre, mire a férfi is felfigyelt.
A táblára az volt kiírva, hogy a gép Németország-tól Magyarország-ig visz, vagyis Magyaro. a végállomás. És még az idő is kivolt írva, hogy mikor száll fel. Az 15:30-at mutatott, most pedig délután öt óra van.
-Elnézést hölgyem, de a gép technikai okok miatt képtelen volt felszállni.-mondta a férfi.
-Ez mégis mit jelentsen?-tudakoltam a fogaim közt, már a türelemvesztés határán voltam, amit a pasas felismervén egy lépést hárált és maga elé emelte két kezét védekezően.-Én! Vettem!! Egy! JEGYET!!-mentem egyre közelebb és a "jegyet" szónál az említett cetlivel a kezemben a férfi mellkasára vertem, lehetőleg nem súlyosan.
-Én ... csak ... haza ... akarok ... menni.-adtam ki a mondatot szaggatva, s már higgadtabban de az öklömmel még mindig a mellkasán.-Ajánlom, hogy kerítsen egy gépet, vagy járatot, minnél előbb, különben nagyon naaaaagy bajba fogom sodorni magukat.-fenyegettem halkan, mire bólintott, majd egyre gyorsabb léptekkel távozott.
Én csak felsóhajtottam és a pultra tehénkedtem, kezemben a jegyemmel, amit bámultam. Már kezdtem érezni otthonom eső utáni friss illatát, mikor beléptem a reptérre. De most ... ah! Kész kínzás.
Valaki kopogtatott a vállamon lágyan. A fejemet a személy felé fordítottam. Mostmár egy másik emberrel tért vissza az előző pasas. Nem, nem biztonságiőrrel. Egy kissé fiatalos kinézetű, sötét, talán egy picit feltüsizett hajú csávóval.
-Hölgyem ...-biccinetett az új csávó felé az előző pasas.-Ő itt David Jost. A Magyarországra tartó Tokio Hotel-nek a menedzsere.
-Lehetséges, hogy tudunk segíteni.-mosolygott rám, majd kezet nyújtott.-David Jost.
-Bíborka Rosenberg.-ráztam vele kezet, miután elraktam a jegyet.-De kimondható formán, csak Borka.-mosolyogtam.
-A jegy árát visszatérítenénk.-mondta közbe a helyi férfi.
-Abból kilehetne fizetni az útiköltségét.-nézett rám a és a másikra Jost.-Akkor nem is kéne külön fizetni. Hát nem jó?-mosolygott.
-De.-bólintottam én is mosolyogva.-És jól értettem?-vágtam egy másik témába.-A Tokio Hotel?-néztem szét és ott láttam meg a négy bandatagot.
-Úgy van.-húzta ki magát mosolyogva.-Talán rajongó?-tudakolta.
-Neeem, nem.-ráztam fejem mosolyogva.-Hugom rajongó, de én nem.-nevettem.-Én nem rajongok a zenéjükért. Talán tetszik pár számuk, meg édes hugocskámnak köszönhetően egy dalnak a refrénjét, de nem falom a zenéjüket.-legyintettem.
-Akkor nem veti magát rá a srácokra. Ugye?-játszotta a szarkasztikusat. Eléggé kedves ez a férfi, így elsőre. Erre a kérdésre én nevetésben törtem ki. Szinte az egész épületben lehetett hallani, majd elhallgattam.
-Nem. Talán autogrammot fogok követelni, de nyugton fogok maradni ... már amennyire tudok egy repülön.-forgattam szemeimet.
-Ezt hogy érti?-merültünk el a beszélgetésben, miközben a reptéri pasas elment a jegyem árárért, amit odaadtam neki cserébe.
-Valamiért a repülőkön nem tudom befogni a csőröm.-ráztam fejem rosszallóan, de mégis mosolyogva.
-Akkor avval nem lesz semmi gond.-legyintett, majd a banda felé biccentve elindultunk a négy srác felé.-A fiúk nagyon szeretnek beszélni és ismerkedni. Gondolom, nem lesz ellenvetésük egy ilyen szép lánnyal való csevegésre.
-Hááát ...-mondtam elpirulva.-Eddig még nem volt olyan.-nevettem, majd a négy taghoz értünk.
-Noss!-csapta össze tenyereit David.-Fiúk, ő itt Bíborka Rosenberg. Egy magyar lány, akit MI MOST, a MI magángépünkkel hazafogunk vinni.-közölte.
-És ... hogyan?-tudakolta Bill. Hugom, Bársony, mindig róla áradozik. Ha meg nem Bill-ről, akkor Georg-ról vagy Gustav-ról. De Tom-ot kinem állhatja valamilyen okból.
-Hát. Ő feljön a gépre, amivel mi megyünk Magyarországba, és leszáll ott, ahol mi.-adta ki ironikusan a választ Tom.
-Bekell mutatnom a fiúkat?-fordult felém David.
-Nem.-ráztam fejem mosolyogva.-Egy kismadár nekem eléggé sokat emlegette őket szóval, köszönöm nem.-nevettem.
-Tessék, itt a jegy ára.-jött meg a pasas a pénzemmel.-S a vállalat nevében és szives elnézését kérjük. Megtiszteltetés lenne, ha nem folyamodna perhez.-lógatta az orrát.
Bizonyára a főnöke nyomta belé a szöveget, de úgy döntöttem, ebben az egy esetben megkímélem őket. Először, s utoljára.
-Nincs szükségem több pénzre, köszönöm.-nevettem.-Egyébként is. Talált módot a hazajutásomra, szóval felesleges balhét csapnom. Köszönöm a jegy árat.-mondtam, majd rögtön átis nyújtottam David-nek.
-Köszönjük!-mosolygott a srác.-Szívesen és viszlát!-köszönt el, majd vidáman távozott.
-Akkor mehetünk?-nézett David rám, majd a fiúkra. Mind csak bólogattunk, majd indultunk is.